Mohai V. Lajos: Utószó a magyar költészethez
Eltöprenghetünk a cím fölött. Visszapillantás? Vagy maga a vég? Miközben Arany Jánost, Weöres Sándort vagy éppen a magyar népdalt idézi meg Mohai V. Lajos. Aki tulajdonképpen nem hisz a líra hatalmában, s aki esszéi és egyéb műfajú írásai mellett megalkotja eddigi életművének erős és érvényes költészeti oldalát is. Azt hiszem, a kötetet szerkesztő és az előszót jegyző Vári György jól és pontosan látja a lényeget: „Utószó ez, de nem összegzés, végképp nem búcsú. Bízhatunk benne, hogy még számos utószava készül Mohainak ahhoz a vállalkozáshoz, melynek minden újabb megszólalás továbbírója, részese: a magyar költészethez. Ez most az egyik, és kezdetnek igazán nagyszerű.”
Valóban nagyszerű. De mi teszi azzá? Például a kifinomult természetlíra, a végső tömörítés igénye, a nemes puritanizmus, az eredeti képi világ, a meditatív jelleg. Az evilági és a transzcendens közti feszültség. Mindezek mögött ott a más műfajú művek körüli szellemi kaland, a széles körű műveltség, a hajdani Eötvös-kollégium szellemi hozadéka. Tulajdonképpen a hagyományosnak nevezett versbeszédet műveli, jelentős formatisztelettel és biztonsággal. Időnként tudatos „rájátszással”, allúziókkal. Az itt felsorolt jellemzők és értékek például így jelennek meg: „Hol minden reggel Nap sütött, / az Ég a Földre költözött, / oly közelre, szinte, szinte, / hogy homlokomnak ütközött.” (Reggel)
Számtalanszor megénekelt témákat dolgoz fel újra és újra. Az évszakokat, a napszakokat, a természet változásait. Bebizonyítja, hogy mindenről lehet újszerűen írni. Októbere is ezt bizonyítja: „A felhő gyönge teste az ázott földet éri. / A gyümölcs alvadt vérfolt; az őszt / a halál tépi.” Hányan, de hányan rögzítették már az elmúlás évszakát, s lényegében tartalmilag nincs itt semmi újdonság. De Mohai metaforikus nyelve mégis valami többletet nyújt. S így van ez másutt is, amikor például a reggel vagy az este csodáit örökíti meg. És játszik Weöres Sándor hangszerén, ahogy egy cikluscíme is jelzi. Csodálja a nagy előd zsenialitását, és tovább élteti a hangját. Pedig az élen ott a fricska a mestertől: „A legtökéletesebb vers az üresen hagyott papírlap…” (1935-ből) Érdekes közbevetnünk azt, amit Péntek Imre írt Mohai egy másik kötetének apropóján: „…megpróbálja megállítani, kimerevíteni a múlandó időt…” És így valamiféle időtlenséget is sugall.
Igaz ez az itteni verseire is. Pontos rögzítések, kiérlelt hang. A fény-motívum fontossága. A Hold, ami összeköti a realitást és a képzeletet. A földit az égivel. Élvezhetjük a verstani szépségeket, varázslatot. Akkor is, amikor a nagykanizsai gyökerek éltető erejét látjuk soraiban. (A kanizsai kutyaugatás) Vagy Az orgonák lilája négy sorában: „Májusban zöld festék ered / a kerítés mögül a kert / nyomába, / s lefut az Égről az orgonák lilája –”. Az impresszionisták utóda Mohai V. Lajos, vagy éppen a bukolikus líra idilljének nyomait is fölfedezhetjük nála. Édenkereső vágyakat fogalmaz meg, közben olyan fogalmakat érint, mint titkok, jóság, mosolygás, vagy éppen riadtság, áldozat.
Nyelvezete és stílusa méltó a megjelölt elődökhöz. Tulajdonképpen abban a tekintetben is, hogy nem idegen tőle a bezárkózás, egy mai „vissza a természetbe”-féle attitűd. Figyeli és rögzíti a természet apró vagy annak látszó változásait. Formai gazdagságát jelzi, hogy a népdalhatások is jelentősek ebben a kötetben. (A Versek a magyar népdalhoz ciklusa.) Mindez újabb bizonyíték arra, hogy a népköltészet és a modernnek nevezett líra között szorosak az összefüggések. Ahogy az előszóban olvassuk: „…Így jutnak el ezek az írások a népdal személytelen, átfogó egyetemességéig…” Egy szép részlet: „…Megalvadt sötétben várok, / Gyászkoporsómba beszállok. / Négyszál deszka földhöz szorít. / Angyalsereg hangja szólít…”
S persze az „Arany-utánzatok”, amelyekben a költő belebújik a nagy előd bőrébe, ám önálló alkotásokat hoz létre. Sok-sok példa a mesterség és a hivatás komolyan vételére. Mind-mind egy nagy szellemi kaland, egy nagy játék ékes bizonyítéka. Utószó? Talán az. Ugyanakkor a folytatás reményében.
Mohai V. Lajos: Utószó a magyar költészethez, Prae Kiadó, 2021.
Hozzászólások